Mond mi a neved,Barátság?..
2009 április 20. | Szerző: erdeimano
Van,volt egy barátom.Hogy most mi is a helyzet,nem tudom.Vagy talán mégis nagyon is tudom..Egy félreértés miatt érzem azt hogy Ő már nem a barátom.Pedig azt hittem,nagy Naívan..Irtam neki levelet,tele kérdésekkel hogy jól értem-e azt amit olvasok egy cikkében.Levelek mentek,kérdésekkel.Többször.Válasz nem jött.Aztán egy másik barát,látva megbántottságomat,írt.Neki.Nem olyan finoman mint én.Határozottan,keményen véleményt mondva.Kérdőre vonva.Hiba volt,mert a végén rajtam csattant az ostor.Jöttek válaszok.Kemény szavak,vádlóak.Melyek ostorszíjként csattantak arcomon,lelkemen.Fájt nagyon.Próbáltam újra kérdezni,de ismét csak bántó szavak érkeztek..Fájdalmam még nagyobb lett,mert nem értettem miért bánt mikor én csak kérdeztem tőle.Egy mondata tőrként hasított lelkembe.”Nem az fáj hogy elveszítek egy barátot,hanem az hogy soha nem is voltunk barátok.”Ha ő úgy érezte hogy nem vagyunk barátok,akkor miért fáj neki?Hiszen akkor nem éri veszteség,ha én már nem leszek az életében.Durva szavakkal elküldött..Jó legyen,elfogadom.Igaz én nem szerettem volna haraggal elválni tőle.Minden jót kivánva,ezt megírtam neki.Másnap jött egy levél,szeret.És már kaptam válaszokat mit értettem félre.Tudott kommunikálni.Válaszom:ha ezeket a legelső levelemben feltett kérdéseimre megkapom,nem jutunk idáig,.nem igy válunk el egymástól.Irtam mi fájt,irta mi fáj..Ma is jönnek levelek,higgadtabbak.Kérdéseimre választ adóak..Mégis egyre távolodunk..de talán igy van jól.Könnyebb lessz igy elengedni őt.Békés szavakkal,nyugodt szívvel.Részéről soha nem volt barátságunkat elvitte egy vihar..a félreértés vihara.Mégis bennem mély sebeket hagyott,talán azért mert én barátomnak tartottam,szerettem.Most mégis elengedem,szeretettel..mert úgyérzem ebből már nem lessz barátság.Olyan melletted állok,mellettem álsz.Segítek,segítesz..Megbízom benned,megbízol bennem..De talán a sor elrendezi,hogy mindkettőnknek jó legyen..
gondolatok a megbocsátásról..
2009 április 20. | Szerző: erdeimano
” A hibák majdnem mindig könnyebben megbocsáthatóak, mint a módszerek, melyekkel takargatni próbálják őket.”
“Aki azt kérdezi tőled: haragszol-e még rá, az biztos, hogy közel áll hozzád, hiszen ezt nem lehet kiáltva mondani, csak halkan. Ehhez talán már három lépés távolság is túl sok.”
” Néha fontolgattam, hogy elmegyek hozzá és megpróbálom valamiképp jóvátteni amit elkövettem, máskor meg azt gondoltam, hogy ezek a sebek majdcsak maguktól is beforrnak.”
“Az igazi egészség és boldogság útja a megbocsátás. Ha nem ítélkezünk, elengedjük a múltat, és jövőnket megszabadítjuk a félelemtől. Ha így teszünk, meglátjuk, hogy mindenki a tanítónk, és hogy minden pillanat újabb lehetőség a boldogságban, békében, szeretetben való gyarapodásra.”
“Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is, legfőképpen talán alázatos.”
gondolatok a hazugságokról
2009 április 20. | Szerző: erdeimano
“Van egy láthatatlan bíró, akit magunkban hordozunk,és akit nem lehet hazugságokkal megtéveszteni. Néma, és mégis beszél, éjjel-nappal szüntelenül halljuk, amint ítélkezik fölöttünk.” Karl May
“… a múlt hazugság, az emlékezet nem ismer visszautat, minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő igazság…” Márquez, Gabriel García
A bölcs..
2009 április 26. | Szerző: erdeimano
Az Ember elment a Bölcshöz:
– Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
– Hallgatlak – bólintott a Bölcs.
– Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta,
csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.
Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek.
Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.
Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt.
Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT!
Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha…
Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik:
“Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal” – lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet.
Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd legyőzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta.
Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és aztán így végig.
Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben, a belsejükben rejtőző érték.
Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól.
Mondd, mit jelenthet?
– A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom! Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínű áldozatosságát…
Mától kezdve soha nem beszélhetsz “szürke hétköznapokról”, hiszen LÁTTAD, mi rejlik bennük! –
Oldal ajánlása emailben
X