néha..

2009 november 3. | Szerző: erdeimano |

 

“Néha elég egy pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét
megváltoztassa valaki. Nem számít az ido, sem a tér, nincsenek miértek,
nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem. Csak van valami.
Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a
vesédbe lát. A gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az
arcodon. Nincs többé hazugság, csak az oszinteség, csak a csupasz
lelked, minden védelem nélkül. És félsz, és halára rémülsz, mit keres
valaki pár óra után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a
kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is.
A józan ész meg eltunik.
Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Kivetkozöl magadból,
és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel,
olyanokat mondassz, amiket utólag sem értesz.
Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot.
Amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen
leszel. Még a jövodet is látja benned, te meg meglátod a szemében a
saját, minden mocsoktól és szennytol mentes arcképedet.
Boldog vagy és félsz, együtt. Az életed összeomlik, mint egy kártyavár.
De nem bánod, tudod, hogy legközelebb nem kártyavárat kell építeni,
hanem biztosat. Megreped a burok, amiben éltél, és kapsz még egy
esélyt. Egy esélyt egy más, egy igazabb, jobb életre. Kapsz egy
lehetoséget, hogy megértsd a világot, az embereket, az élet lényegét,
hogy élni kezdj, és abbahagyd a fejedben lejátszott sakk játszmát.
Talán mások vagytok talán nem lehettek együtt, nem a jó idoben és a
megfelelo helyen találkoztok. Talán sajnálod, hogy ennyi volt, talán
tudod, hogy így kellett történnie.
Évek múlva az érzés feltör beloled. Csak pár szót váltotok üzenetben,
csak röppen egy gondolat, csak megrebeg a szíved újra. Elteltek az
évek, változtál, és o is változott. Minden más lett. Fonalak
összegubancolódtak, fonalak szakadtak el, fonalak jöttek létre, por
szállt a régi érzésekre.
De a tietek mit sem változott. Ott van közöttetek a láthatatlan szál,
ami egy életre összeköt benneteket. És ott is marad. Nem fog rajta
vihar, ido, hely, por vagy más ember. Ott van, és kész. Egy életre
össze vagytok kötve, valahol a csillagok közt. Tudjátok mindketten…”